Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
Szávai Ferenc
A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
Abstract
The First World War brought total economic exhaustion to the CentralEuropean region. It caused problems in the workforce, and finances. Together
with inflation, it emerged in the form of a serious government debt. The
agricultural balance of the world was lost, as well as the system of financial
gold standard. In this the Central-European region, the typical form of
existence was the economy of self-supply, and the policy of seclusion. After the
dissolution of this great economic unity, the national assets became the
possession of the former member states of the Monarchy, however, in
numerous cases it gave grounds for quarrels and complaints. This study
focuses on the cases of options, pension provisions and old korona accounts.
Keywords: government asset, inflation, disintegration, expropriation,
economic self-sufficiency, Treaty of Trianon, Hungary, Austria.
S
oha nem látott háború kezdődött 1914 nyarán, amely az egész világot érintette. A közép-európai országok csak belső erőforrásaikra
támaszkodhattak. Az első világháború közvetlen globális költségei
180-230 milliárd dollárra rúgtak (1914 évi vásárlóerő) és a közvetett költségek is meghaladták a 150 milliárdot.1 A gazdasági kimerülés mellett a nemzetközi gazdasági dezintegráció volt a másik jelenség.
A nemzetközi munkamegosztás bonyolult és törékeny rendszere jött létre az első világháború előtt. A jólét, gazdagság jellemezte ezt a kort Európa
népeinek. A háború kitörésével összeomlott e paradicsomi állapot, s a világgazdaság csak nagyon nehezen rendeződött ismét egybe. A háború fizikai rombolást végzett, a tengerhajózás súlyos helyzetbe került a korlátlan
tengeralattjáró háború következtében. Még ennél is fájdalmasabb volt a korábbi kereskedelmi kapcsolatok megszakadása, ugyanakkor a háború felborította a világ mezőgazdaságának egyensúlyát is. A külföldi beruházások
jövedelmének elvesztése mellett az infláció gyengítette a közép-európai
gazdaságok zömét. A nemzetközi aranystandard rendszer felbomlása is az
első világháború okozta gazdasági folyamatok eredménye. A vagyonvesztés mellett tulajdonváltás zajlott le az új államok nacionalizálása következtében. Nézzük, hogyan érintette Közép-Európát a háború, s milyen dezintegrációs hatása volt.
1 Stephen BROADBERRY - Mark HARRISON (ed.):, The Economics of World War I. Cambridge, 2005. 24.
69
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
Gazdasági kimerülés
Az Osztrák-Magyar Monarchiában a mozgósítottak száma 1918. augusztus
végén Hugo Kerchnawe tábornok összeállítása alapján 7 250 000 fő volt, s ez
október végére 7 500 000-ra kellett, hogy emelkedjen. Ez a szám a birodalom
összlakosságának 13,4%-át jelentette, a férfilakosságnak 27%-át és a hadköteles
(18-tól 50 éves korig) férfi korosztálynak 73%-át tette ki. Minden 100 lakosból
17,54 vonult be Magyarországról, Ausztriából 16,09 és Bosznia-Hercegovinából
12,04. A háború során elesett 905 299 fő. Ebből 495 169 volt osztrák (54,70%),
380 774 magyar (42,06%) és 29 356 bosnyák (3,24%). Ezer lakosra vetítve Ausztriában 17,73, Magyarországon 18,48 és Bosznia-Hercegovinában 16,46 fő az elesettek száma, a Monarchia egészében 1000 lakosból 17,99 fő esett el. A hadügyminisztérium kimutatása szerint az 1918. november 6-i állapotnak megfelelően csak 1 838 450 sebesült volt, ebből 1 029 716 osztrák (56,01%), 743 359 magyar (40,43) és 65 375 bosnyák (3,56%). Ezer lakosra vetítve mindez 36,87 osztrák, 36,07 magyar és 36,65 bosnyák sebesültet jelent, a Monarchia átlaga pedig
1000 lakosra 36,53 fő. A hadügyminisztérium 1918. november 6-i kimutatása
összhangban van a fent kimutatott számítással, miszerint a hadifoglyok száma
1 479 289 fő volt. Ebből 835 384 volt osztrák (54,88%), 614 808 magyar (42,26%)
és 29 097 bosnyák (2,86%). Ezer lakosra vonatkoztatva mindez azt jelenti, hogy
29,90 fő volt osztrák, 29,83 magyar és 16,31 bosnyák, míg a Monarchia egészére,
1000 lakosra vetítve 29,40 főt jelentett. A teljes veszteség (halottak, sebesültek,
eltűntek, fogságba esettek) az 1918. november 6.-i kimutatás szerint 5 060 521
főre becsülhető. Ennek 54,88%-a volt osztrák, 42,26%-a magyar és 2,86%-a bosnyák. Ezer lakosra Ausztriában 99,44 fő, Magyarországon 103,74 és BoszniaHercegovinában 81,05 fő, az egész Monarchiában 1000 lakosra 100,56 áldozat
jutott.2 A rendkívül magas emberveszteség miatt jelentős volt a munkaerőhiány
a mezőgazdaságban és az iparban egyaránt. A k.u.k. hadsereg békelétszáma
450.000 fő volt; 1916-ban már 4.900.000 fő állt fegyverben, 1917-ben 5.100.000 fő.
A közös hadsereg katonáinak 46,6%-át állította Magyarország, azaz 2.500.000
főt hívtak be. Ez a munkaképes férfi lakosságnak az egyharmadát tette ki. Néhány területen azonban már nagyon korán munkaerőhiány lépett fel.
A magyar iparban foglalkoztatott felnőtt férfi munkaerő száma 287.000
főről 142 000 főre csökkent. Ezzel azok a munkások kerültek ki a termelési
folyamatból, akik magas szaktudással rendelkeztek. A bevonultak helyére
60 000 hadiszolgálatost állítottak, akik részben frontszolgálatra alkalmatlanok voltak. A továbbiakban mintegy 30 000 hadifoglyot küldtek a gyárakba.
Mindemellett asszonyokat és lányokat vettek fel az üzemekbe nagy szám2 Der wirtschaftliche Zusammenbruch Österreich-Ungarns. Die Tragödie der Erschöpfung
von Minister A. D. Dr. Gustav GRATZ und Sektionschef Prof. Dr. Richard SCHÜLLER:
Wirtschafts- und Sozialgeschichte des Weltkrieges. Wien, 1930. 149-164.
70
Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
mal. A női munkaerő nagyságának százalékos aránya 1913-ban 22,8% volt,
ez az arány 1917-re 28,2%-ra emelkedett. Csak ennek köszönhetően csökkent 1917-ig a gyári munkások összlétszáma 12,6%-ra.
A katonai szükségletek következtében a mezőgazdaság számára rendelkezésre álló lóállomány már 1915 őszén 30-40%-kal volt kevesebb, mint a
háború előtt! Az állatállomány is jelentős mértékben csökkent, és annak ellenére, hogy a szarvasmarhákat igavonó állatként nagyobb tehertételnek
tették ki, a szükséges igavonó erőt nem sikerült biztosítani. Mindehhez társult, hogy a mezőgazdaságban kevés gép állt rendelkezésre a benzinhiány
miatt, illetve a szükséges javítások elmaradása, vagy alkatrészek hiánya miatt. Mindezek következménye volt, hogy a földterületek egyre nagyobb és
növekvő részeit nem vetették be, a mezei munkálatokat csak hiányosan végezték el, a termelés visszaesett.3
A tőkeerő kimerülése – a háború finanszírozása
A háború alatt az államok többsége kiadásaik fedezésére kötvényeket
bocsátott ki. A kormány, hogy csökkentse a pénzforgalmi eszközök mesterséges szaporítása folytán jelentkező veszélyeket, 1914. november 11-én aláírási felhívást bocsátott ki egy 6%-kal kamatozó kölcsön jegyzésére. A kölcsönnek várakozáson felül nagy sikere volt. Az első kölcsönt fél év múlva
követte a második, majd féléves időközökben újabb kölcsönök kerültek kibocsátásra. 1918 tavaszáig Ausztriában összesen nyolc hadikölcsön bocsátottak ki főleg járadék, részben pénztárjegy és törlesztéses kölcsönök alakjában. A feltételek változtak, a kamatozás 6 és 5½ százalékos volt. A hadviselő
államok általában hozzánk hasonlóan jártak el. Anglia és Olaszország kivétel volt, s erősebb adóztatással fedezték kiadásaik mintegy egyötödét.4
A háború minden résztvevő tőkeerejét óriási mértékben kimerítette. Különösen igaz ez a legyőzött országokra, melyek a terhek alatt összeomoltak.
Ez nem a békekötéssel egy időben jelentkezett, hanem néhány évvel később,
így a háború végén az Osztrák-Magyar Monarchia pénzügyi kimerülése
még nem érte el a csúcspontját. A hatás ezért később és hosszabban érződött
Ausztria és Magyarország pénzügyi életében.
A direkt háborús kiadások nagyságrendjéről különböző számítások
készültek. Egészen véletlenszerű, hogy Teleszky János és Winkler Wilhelm
nagyjából a magyar záró egyenlegnek megfelelő összeget állapítottak meg.
Mindezek alapján a Monarchia két állama 1914. július elseje és 1918. október
3 Ungarns wirtschaftliche Entwicklung 1849-1919 von BEREND T. Iván-RÁNKI György:
Kriegswirtschaft. IN: von Adam WANDRUSZKA und Peter URBANITSCH (Hrsg): Die
Habsburgermonarchie 1848-1918. Band I. Die wirtschaftliche Entwicklung. Hrsg von Alois
BRUSATTI Wien, 1973. 522-523.
4 Közgazdasági enciklopédia. II. kötet. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat.
Budapest, 1929. A szerkesztőbizottság elnöke: SZTERÉNYI József. 599-602.
71
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
31-e között „mozgósítási hitel” címszó alatt 68 588 millió koronát utalt át,
ebből ténylegesen 68 295 millió korona összeget. Ezzel szemben az osztrák
pénzügyminisztérium 1921-ben készült összeállítása „A közös államháztartás
és ideiglenes folyószámla mutatók fő mérlege 1914. július 1 és 1918. október 31
közötti közös háború alatti számítások alapján”, az összes katonai kiadásokat
70 827 millió koronában állapította meg.
A mellékelt ábra jól mutatja Ausztria és Magyarország háborús kiadásait
1914 júliusa és 1918 júniusa
Ausztria Magyarország
között (millió koronában).
Kvóta hozzájárulás a katonai
39 000
23 000
Az egyes hadi kiadások taxakiadásokhoz
tív számolása alacsonyabb száHáborús sebe730
35
mokat eredményez Winklernél
sültek
az egész háborús kiadásokra
Háborús mene1 900
90
kültek
vonatkozóan, mint Teleszky inGondozási hoz7 000
3 400
direkt számítása alapján. A
zájárulás
számadatok különbségét a má700
90
A katonai területek „visszasik táblázat mutatja (milliárd korendezése”
ronában):5
Katonai adós3 500
1 500
A háborús kiadások fedezete
ságszolgálat
egyrészt a jegybank igénybevé52 830
28 025
tele volt. Popovics Sándor által
nyilvánosságra hozott táblázat alapján az Osztrák-Magyar Bank 1914. augusztus 14 és 1918. október 31-e között 39 392 003 000 korona összeget vett
igénybe, amiből Ausztriára 25 053 313 908 korona, Magyarországra pedig
14 338 689 092 korona esett. Ha a táblázat számait közelebbről szemügyre
vesszük, két jelenségre figyelhetünk fel, melyek figyelemre méltóak és Popovics és Teleszky munkájában is behatóan értékelte ezeket. Az egyik feltűnő jelenség az OsztrákAusztria
Magyarország
Összesen
Magyar Bank növekDirekt számítás (Winkler)
53
28
81
vő pénzügyi igényIndirekt szábevétele.
mítás
57
33
90
A másik jelenség, ami
(Teleszky)
a kimerülés megítélésekor fontos, hogy Ausztria pénzügyi szükséglete gyorsabb tempóban nőtt,
mint Magyarországé. A kvótaaránynak megfelelően 1915. július 15 és 1918.
október végéig Ausztria 20 034 millió, Magyarország pedig 11 466 millió
koronát vett igénybe az Osztrák Magyar Banktól az államadósság kötelezettség letétbe helyezésével szemben.6
1914 novemberétől mindkét ország arra törekedett, hogy a háborús kiadások egy részét a saját országukban jegyzett hadikölcsönök kibocsátásá5
6
GRATZ-SCHÜLLER: 165-170.
Uo. 171-175.
72
Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
val fedezze. Az osztrák kormány által nyolc alkalommal kibocsátott hadikölcsön minden nyilvános jegyzés számára rendelkezésre állt. Összességében nominálértékben 35 129 324 600 korona kötvényt bocsátottak ki; az effektív árbevétel 32 955 576 990 korona volt, ami az átlagos árfolyamérték
93,8%-ának felelt meg. A hadikölcsön jegyzések árbevétele nominálértékben
18 851 835 850 koronát tettek ki (effektív 17 955 885 538 korona); ezek átlagos árfolyamértéke 95,4%-os volt.
A két ország által célul kitűzött hadikölcsön-árbevétel egymáshoz a
64,7:35,3-as arányban viszonyult. Szemben tehát Ausztria és Magyarország
között a közös kiadások fedezetére kialkudott kvótaaránnyal (63,6:36,4),
Ausztria egy félmilliárd korona összeggel magasabb, míg Magyarország
ugyanekkora összeggel maradt el a kvótákban megállapított aránytól.7
Az adatok azt mutatják, hogy az ela paritás alapján
105 frank
ső háborús évben, a forgalomban lévő
1914 augusztus (át97,50 frank
pénzmennyiség megduplázódott, és a
lag)
növekedés túlnyomórészt az év első fe1915 június (átlag)
80,19 frank
lére esett, pontosabban az első négy há1916 június (átlag)
66,75 frank
1917 június (átlag)
44,02 frank
borús hónapra 1914. november végéig.
1918
június
(átlag)
43,01 frank
Innét a növekedés jórészt konstans, ke1918 október (átlag)
43,74 frank
vésbé gyors. Zürichben az osztrákmagyar korona legfontosabb piacán a
Monarchia pénzét a háború alatt a mellékelt táblázatban látható módon értékelték, 100 koronát számítva.
Ha abból a körülményből indulunk ki, hogy az árnövekedés ugyanolyan
időtartam alatt egyforma tempóval következett be, amikor a fizetőeszköz száma is megnövekszik. Szembe lehet állítani az árnövekedés és a bankjegyek növekedésének indexszámait. Ezek a számok a táblázat szerint alakultak:8
A hadiszükségleteken keÉrték
Bankjegyállomány
resztül
a direkt állami beru1914 július
100
100
házások hatására jelentősen
1915 június
213
208
1916 június
319,4
281
megnőtt más ipari termékek
1917 június
394,8
382
iránti szükséglet is. A háború
1918 június
562,7
741
alatt az évi hadianyag-szállítás
1918 október
573,3
977
átlagosan 1,7 milliárd koronát
tett ki, ami a háború előtti indexet számolva 1,15 milliárd koronának felelt meg.
Ez az 1913. évi ipari termelésnek kb. 33%-át tette ki. Figyelembe véve, hogy az
ipari termelés – különösen a háború második felében – visszaesett, némely évben a hadiszállítás értéke elérte, sőt meg is haladta az 50%-ot.
A háború alatt roppant mértékben megnőtt az acél- és fémipari termelés,
nagy erőfeszítéseket tettek a hazai érctermelés és feldolgozás fejlesztésére. A
7
8
GRATZ-SCHÜLLER: 176-178.
Uo. 178-184.
73
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
réz, mangán és cink kitermelése mellett megkezdődött Magyarországon a
bauxit bányászata. A gépipar területén sokszorosára nőtt a fegyvergyártás
kapacitása; a repülőgépgyártás mellett az erőgépgyártás fejlődött jelentős
mértékben, csaknem az ország összes gépgyára hadianyagot is állított elő.
Végül a vegyiparról is elmondható, hogy termelése jelentősen megnőtt: a
robbanóanyag-gyártást, illetve továbbfejlesztést alapozták meg és az ezzel
kapcsolatos területekét (klór, nitrogén, metilalkohol-ipar). Ezekben az iparágakban a munkások létszáma általában 30-40%-kal nőtt, mialatt összességében az iparban 12%-kal csökkent.9
Egyes becslések szerint a magyar állam számára a négyéves háború 32
milliárd koronába került, ami megközelítette a békeévek 18 milliárd korona
összegű kiadását, és megfelelt az állami vagyon 43,3%-ának. A négyéves
háború felemésztette két és fél békeév nemzeti jövedelmét. Ez nem jelent
többet vagy kevesebbet – ha figyelembe vesszük a háború során lecsökkent
ipari és mezőgazdasági termelést – , mint azt, hogy a háború során megtermelt nemzeti jövedelem legkevesebb háromnegyedét felemésztette az értelmetlen és céltalan véráldozat.10
Az állam beavatkozott, szabályozta az ipari termelést, korlátozta azt, a
hadsereg és a közellátás érdekében. Ilyen szabályozás voltak 1915 végén az
ásványolajtermékek forgalmát szabályozó rendelet: a közszükséglet fedezése
veszélye esetén felhatalmazta az illetékes minisztereket, hogy az erre alkalmas vállalatokat a megjelölt termékeknek megszabott arányban és minőségben való előállítására kötelezhessék. A benzin és egyéb nyersolajtermékekkel
való ellátás érdekében tilos volt ásványolajat fel nem dolgozott, nyers állapotban tüzelésre, motorhajtásra, vagy olajgáz előállítására felhasználni.
A hulladék anyagok biztosítása békében is jelentős tényező volt, most
még fontosabb lett. Így döntöttek az ócskavas bizottság felállításáról, majd
az öntöttvastöredék-bizottságról, mely a vasöntödék szükségleténél volt hivatva kiküszöbölni a nyersanyagért egymással versenyző cégek árfelhajtását. A textilipar és papíripar fontos nyersanyagának biztosítására létesült a
textilhulladék-bizottság, a papíralapanyagnak a hazai gyárak részére való
biztosítására pedig a papírhulladék-bizottság.
Intézkedett az állam a pótanyagok bevezetésére. Az első rendeletek a lisztnek lisztpótló anyagokkal való keverésére vonatkoztak. Azután a fémkicserélési akciók következtek, elrendelve majdnem minden fémtárgynak, legyen az
háztartási, berendezési vagy üzemi tárgy, vagy annak alkotórésze, vassal vagy
cinkkel, egyéb többé-kevésbé alkalmas pótanyaggal való helyettesítését.
Pótanyagot használtak egyik legfontosabb hadianyag, a lőgyapot készítésére, mégpedig pamut helyett megfelelően előkészített cellulózt. A gázmaszkoknál bőr helyett textilanyagokat alkalmaztak és rengeteg volt a had9
BEREND – RÁNKI: 521.
BEREND – RÁNKI: 526-527.
10
74
Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
felszerelésekben az egyes fém-, bőr- és textilalkotórészek helyett bevezetett
pótanyag. Pótanyagokból készült a váltópénz is, melynek nikkelanyagára
szükség volt s egy réz-, cink- és nikkel ötvözetből, később vasból készült
váltópénz került forgalomba. A háború alatt azonban számos rendelet intézkedett a termelt cikkek számának csökkentéséről és állapított meg egységesen és kizárólagosan gyártható típusokat, főképp anyagmegtakarítás és a
hamisítás ellenőrzése céljából. Bizonyos cikkek forgalomba hozatalát engedélyhez, vagy bizonyos minőséghez kötötték. Így pl. a peronoszpóra elleni
védőszerül csak a földművelésügyi minisztérium által engedélyezett szereket volt szabad ajánlani. Szigorúan büntette a visszaéléseket az árdrágítás
ellen 1916-ban hozott törvény, ezen kívül az élelmiszerek és számos közszükségleti cikk forgalomba hozatalát hatósági engedélyhez is kötötte.11
A gazdasági összeomlás a háború során az egyre növekvő és gyors infláció hatására elérte csúcspontját. 1918 kora őszén a gazdasági szakemberek
nagy részének világos volt, hogy a monarchia rövidesen gazdasági csőd
előtt áll, és még egy háborús telet aligha élne túl.12
A gazdasági dezintegráció jellemzői
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása Közép-Európa gazdasági
egységének bomlását is jelentette. Mindezt az első világháborút lezáró békék tették teljessé, illetve az új nemzetállamok gazdaságpolitikai koncepciói
és ambíciói, amivel a gazdasági elzárkózás mellett döntöttek az összefogás
helyett. Ez a korszak a gazdasági dezintegráció szakasza, amely hiperinflációval és egy sor új gazdasági nehézséggel jelentkezett, számos új, kisebb
gazdasági tényező jött létre a húszas évek elejére: 6-7000 km új vámhatár, 7
új önálló vámterület, egész Európában 26 helyett 38 gazdasági egység, illetve 12 helyett 27 pénzrendszer. A dezintegráció gazdaságpolitikájának megfelelően az új nemzetállami elitek a felbomlás előtt azt gondolták, hogy országaik gazdasági elmaradottságának oka a nemzeti önállóság hiányában, a
kényszerű birodalmi keretekben keresendő. Ebből adódóan a gazdasági nacionalizmus eszközéhez nyúltak, ami protekcionista vámpolitikát, importkorlátozásokat jelentett. A külföldi (elsősorban a korábbi uralkodó nemzethez tartozó) tőkeállományt elkobozták. Az új gazdaságok problémái közül a
legjelentősebbek: az eladósodottság, az infláció, a tőkehiány, és az új vámhatárok miatti nyersanyaghiány, valamint az értékesítési nehézségek.
A gazdasági gondok általános tendenciái mellett kiemelünk néhány
konkrét esetet, ami a közép-európai gazdasági egység felbomlásának következtében keletkezett és megoldásra várt: ilyen ügy volt az elcsatolt terü11 SZTERÉNYI József Báró és LADÁNYI Jenő: A magyar ipar a világháborúban. Budapest,
1934. 108–119.
12 BEREND – RÁNKI: 527.
75
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
leteken lévő magyar birtokok jogvédelme. A román-magyar, magyar-cseh
és jugoszláv-magyar optáns ügyek, megoldásuk. A nosztrifikáció és következményei. Vagy az elcsatolt területeken élők egykori nyugdíjának folyósítása, az alapítványok működése, továbbá a Habsburg családtagok állampolgársági kérelme. Végül érdekes volt a régi korona elszámolás alá eső vitás kérdések eldöntése.
A román-magyar, magyar-cseh és délszláv-magyar birtokperek. A
nosztrifikáció és következményei.
A kisajátított ingatlanok magyar állampolgár tulajdonosai a magyar
kormányhoz fordultak, de a két állam közötti tárgyalások nem vezettek
eredményre. Erre a magyar kormány a Nagykövetek Tanácsához fordult, s
ez kimondta, hogy a probléma a Nemzetek Szövetségének Tanácsa elé tartozik. Ennek megfelelően a magyar kormány az Egyezségokmány 11. cikkének 2. bekezdése alapján a Tanácshoz fordult. Ott Adachi Mineitciro japán követet bízták meg az egyezség létrehozásával, de az 1923. májusi tárgyalások nem jártak eredménnyel, illetve 29-én kelt határozati javaslat utolsó öt sorát Csáky István gróf magyar meghatalmazott ellátta kézjegyével.
Adachi határozati javaslatát 1923. július 5-én a Tanács megszavazta.
A jogaikban sértett magyar földtulajdonosok ezekkel a tárgyalásokkal párhuzamosan a román-magyar vegyes döntőbíróság előtt pert indítottak a román
állam ellen. A döntőbíróság 1927. január 10-i határozatában magát illetékesnek
mondta ki, ezt követően a román kormány visszahívta képviselőjét a vegyes
döntőbíróságból és most ő fordult a Nemzetek Szövetségének Tanácsához.13
A román kormány érvei az illetékességre vonatkozólag nem álltak meg a
magyar felfogás szerint, ezt az illetékességet a 250. cikk alapján feltétlenül
meg kellett, hogy állapítsák.14 A román agrártörvény rendelkezései és a nevetségesen kevés kártérítés ellentétben állt a nemzetközi jog általános elveivel, a szerzett jogok sérthetetlenségének elvével. Így ellentétben állt a trianoni szerződés 63. és 250. cikkelyeivel is, amelyek a nemzetközi jog általános elveinek megfelelően a magyar állampolgárok szerzett jogainak sérthetetlenségét biztosították.15
1923. augusztus 14-én bizalmas levélben tájékoztatta Bethlen Istvánt az
igazságügyi minisztérium, hogy a kebelében működő Jogvédő Iroda milyen
ügyeket készített elő a román-magyar vegyes döntőbíróság elé, mint meg13 Lásd erre vonatkozólag: Ernst MARBURG: Der rumänisch-ungarische Optantenstreit vor
dem Gemischten Schiedsgericht und dem Völkerbund. Zugleich ein Beitrag zur Lehre von der
Enteignung im Völkerrecht. IN: Frankfurter Abhandlungen zum Kriegsverhütungsrecht.
Herausgegeben von Prof. Dr. F. GIESE und Prof. Dr. K. STRUPP. Heft 8. Leipzig, 1928.
14 Corpus Juris Hungarici (Magyar Törvénytár). Budapest, 1922. 1921. évi törvénycikkek. I
m. 294-295.
15 SZÁSZY István: Az államok közötti utódlás elmélete. Budapest, 1928. 572-587.
76
Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
védendő ügyeket, melyet benyújtási határideje az év végén járt le. Ezek az
ügyek román és csehszlovák viszonylatúak voltak, mivel ekkor még a magyar-délszláv (jugoszláv) döntőbíróság nem alakult meg. Ebben a jelentésben román viszonylatban 64 ingatlan és 59 ingóság, cseh-szlovák estben 3
ingatlan és 18 ingóságra vonatkozó ügy szerepelt. Ezek jogi értelemben
védhetőnek látszó ügyek voltak. Az iroda foglalkozott még 806 román és
egy cseh-szlovák vonatkozású ingatlan igénnyel, ezek nem mutatták be a
szükséges adatokat és bizonyítékokat. Ezen kívül átvizsgált az iroda 271
román és 282 cseh-szlovák ingóságra vonatkozó igényt, de ezeket nem tartotta alkalmasnak a döntőbírói tárgyalásra.16
A Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége részéről dr. Pataky
Tibor miniszteri osztálytanácsosnak írt levelében a téma érdekes összefüggéseire mutatott rá. A legfontosabb volt, hogy kérte Patakyt, hogy figyelmeztesse Bethlent adatainak (iratainak) az átadására, hogy azok mielőbb a
kezében legyenek és a fenti eljárásba bevonhatóak legyenek. A szervezet
mindhárom elcsatolt terület ügyeivel foglalkozott, de a délszláv döntőbíróság megalakítása még csak az előkészítés fázisában tartott. A dokumentumból kiderül, hogy a román agrárreform sokkal „brutálisabb” volt, mint a
cseh. A kérdés megoldásában is érzékelteti a legfőbb nehézségeket: 1. A
genfi ügymenetet, 2. Az anyagi természetű nehézségeket.17
Mindezen kívül számos, több ezer holdas követelés van a keresetek között. A kedvező párizsi döntésre Románia úgy reagált, hogy fellebbezett,
ezzel a párizsi vegyes döntőbíróság ítéletét kérdőjelezték meg a románok.18
Dr. Szekeres István 1930. január 30-án az optáns perekkel történő azonosságot hangsúlyozva terjedelmes iratanyagot küldött Bethlen István miniszterelnöknek gr. Zichy Géza Edmund divényi hitbizományának ügyében. 38.000 hold birtokról volt szó, amit a család egy kisebb része a magyar
állampolgárságúak rovására kisajátíttattak. A birtok legnagyobb része a
cseh-szlovák állam területére esett, ezt a cseh állam 1924. november 14-én
életbeléptetett 179. törvényével, mint hitbizományt feloszlatta. Ezt a feloszlatást és felosztást támadta meg dr. Zichy Géza Edmund, és kérte a birtok
1/31-ed részének javára történő telekkönyvi bejegyzését. Walko Lajos levelében Darányi Kálmán államtitkárnak kifejtette, hogy a csehek 1929. december 18-án nem hozták fel a per iratanyagát a magyarok ellen, tárgya a tárgyalások kimenetelét nem befolyásolta.19 1926. július 25-én az optánsok
1926. április 1-ig történő kiköltözési idejét 3 éves, vagyis 1929. évi július 26ig történő meghosszabbítását kérte a délszláv követ.20
16 Magyar Országos Levéltár a továbbiakban MOL – Miniszterelnöki Iratok (ME) –
Kisebbségi és Nemzetiségi Osztály (K 28). 149. csomó 249. tétel. 791/1923. sz. irat
17 Uo. 21. fólió.
18 MOL ME K 28. 149. csomó, 249. tétel. 46/1927.
19 MOL ME K 5145/1930. sz. irat.
20 MOL ME K 28 6236/1926. sz. irat.
77
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
1930. április 4-én tartott ülést követően a miniszterelnökkel egyetértésben a külügyminiszter javaslatot tett a jugoszláv kormánynak, hogy az optánsok átköltözködési határidejét magyar-jugoszláv viszonylatban 1930.
november 1-ig hosszabbítsa meg. A trianoni békeszerződés értelmében kötelesek lettek volna 12 hónapon belül abba az államba áttenni székhelyüket,
amelynek állampolgárságát optálták. A Magyar Honvédelmi Minisztérium
részéről ezzel, illetve a meghosszabbítással kapcsolatban komoly aggályok
merültek fel.21 1930. október 28-án, a miniszterelnökségen tartott megbeszélésen kinyilvánították, hogy a folyó év november 1-ig várható, hogy a magyar optánsokat „átteszik” a határon. A belgrádi követ értesítése szerint 85
családfő és 172 családtag ellátottnak tekintendő, 35 családfő és 89 családtag
pedig ellátatlannak, Az utóbbiak segítségre szorultak. A lakáskérdés megoldása volt a legégetőbb probléma. Konkrét intézkedéseket helyezett kilátásba a magyar fél, nevezetesen azt, hogy a miniszterelnökség lépéseket tesz
az ellátatlan optánsok lakáskérdésének megoldására. A Népjóléti Minisztérium pedig ebédeltetési akcióba kezdett. A beköltözők szállítási költségeiről
a kereskedelmi- és a népjóléti tárca egyezett meg.22
A magyar-román viszony nem tartozott az utódállamokkal zajló tárgyalásokon a problémamentesek közé. 1927. március 17-től április 13-ig folytak
a két fél között a tárgyalások a nyugdíjakról és alapokról és alapítványokról,
a történelmi levéltárakról, a közigazgatási irattárakról. Lényeges elem volt a
tárgyalásoknak a kettős megadóztatás kérdése, további szabályozást igényelt a helyiérdekű vasutak kérdése, amit a határ szelt ketté.23
A külügyminisztériumban tartott értekezleten az utódállamokkal kapcsolatos tárgyalásokkal kapcsolatban a román fél élt javaslattal, hogy 1926.
augusztus 15-re hívjanak össze az összes utódállam bevonásával egy értekezletet a következő problémák megoldására: a) állami nyugdíjak, b) a magyar alapok és alapítványok ügye, c) az irattár felosztás, d) az adminisztrációs tartozások. Erre a felvetésre írt válaszban a magyar fél kifejtette, hogy a
cseh álláspont ismeretében nincs értelme a nyugdíj-tárgyalásoknak. A
Gozsdu alapítvány kérdését decemberig le kell tárgyalni a magyar fél szerint.24 Szterényi Józsefet bízták meg arra, hogy az optáns ügyben fogalmazza meg a román állásponttal szemben a magyar véleményt az 1928. október
15-én összehívott minisztertanácsra.25
Több megoldási és fizetési módot dolgoztak ki, ennek egyik lehetséges
módja a jóvátételhez kapcsolódott.26
Uo. 5442/1930. sz. irat
Uo. 40-59. fólió.
23 Uo. 28. 7. csomó 29 tétel, 0193/1927. sz. irat.
24 Uo. 5341/1926. sz. irat.
25 ARADI Gábor: A San Remo-i tárgyalások magyarországi előkészítése. Levéltári Szemle
2002/3. szám, 27.
26 Uo. 31.
21
22
78
Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
Több vád is illette a magyar kormányt, arra nézve is, hogy maga Bethlen
István is érdekelt volt az optánsügy rendezésében, ezzel szemben Szterényi
ellenérve az volt, hogy éppen a miniszterelnök az, aki a maga anyagi érdekeltségei elé helyezte az ország politikai érdekeit.27
A megegyezést a nagyhatalmak is sürgették, és San Remóban egyezség
született a kisajátított területek nagyságáról, 578.556 kat. holdban, nagy vita
után a felek összesen 130 millió aranykorona összeget fogadtak el kártérítési
összegként.28
Így kezdődtek meg a hágai jóvátételi konferenciák, melyek befejeződtek
a Párizsban aláírt 1930. április 28-i egyezményekkel. Vegyes döntőbírósági
perek jogosságát nem ismerte el Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia.
Olasz kezdeményezésre hozták létre az Agráralapot, amely átvette a kisantant államok alperesi szerepkörét az agrárperekben. Kritikák illették a magyar kormányt, hogy Hágában és Párizsban belement abba, hogy a jóvátételen felül fizet az optánsok kártérítésében. Külön hangsúlyozták Bethlen érdekeltségét. A Párizsban elfogadott pénzügyi rendezések miatt a további
vitáknak nem volt alapja, 1931-től Magyarország hamarosan valamennyi
állami törlesztését, majd 1932. július 9-én megkötött lausanne-i szerződés az
összes jóvátétel és háborús adósság kifizetését felfüggesztette.29
A szerb állam által kiadott rendelkezések ellen való ellenszegülés miatt
Matić Martin kormánybiztos a bajai polgármester-helyettest és több hivatalnokot Valjevoba internálta.30 Erről több levél tájékoztatta Teleki Pál miniszterelnököt.31
A Magyar Királyi Pénzügyminisztérium 1925. március 25-én panasszal
fordult Bethlen Istvánhoz, hogy Pécs szabad királyi város a szerb megszállás alatt milyen károkat szenvedett el. A panaszt nem érvényesítették, megállapodtak a Népszövetség budapesti delegációjánál, hogy marad a tény, de
követelés nem, csak akkor, ha a cseh állam és a délszlávok fellépnének kártérítésre. Vigyázni kellett arra, hogy a jugoszláv állam ne formáljon igényt a
megszállás költségeire, bár az ellenséges megszállás okozta követelésekért
történő fizetésre még nem volt példa a Jóvátételi Bizottság előtt.32
1933. augusztus 2-án a belügyminiszter intézett levelet a jugoszláv kettős
birtokosok helyzetéről. Pécs szabad királyi város Baranya vármegye főispánja szerint megfelelt a valóságnak: a jugoszlávok minden eszközzel kényszerítik a kettős birtokosokat, hogy adják el itteni birtokaikat.33
Uo. 33.
Uo. 35. Szterényi javasolt időpontja a San Remo-i tárgyalások kezdetét illetőleg 1928.
november elseje volt.
29 ARADI: 34-38.
30 MOL ME K28 3. csomó 6. tétel. 1679/1921. sz. irat.
31 MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 1921. április 13-i levél Gratz Gusztávtól.
32 MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 3425/1925. sz. irat
33 MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 11853/1933. sz. irat
27
28
79
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
A gazdasági dezintegrációhoz vezető változások közül említést érdemel a
tőketulajdont lényegesen érintő ún. ellenséges vagyonok kisajátítása által előidézett helyzet. A békeszerződések megfelelő pontjai ennek a nacionalizálásnak
elvi lehetőséget adott. A volt osztrák, magyar és német tőke tulajdonában lévő
vállalatok nacionalizálása kezdődött el. Ezek az intézkedések különösen érzékenyen érintették Ausztriát és Magyarországot. Az osztrák és magyar nagybankoknak komoly hálózatuk volt a környező országokban. Ezek a vállalatok
főként román és jugoszláv, részben csehszlovák területen gazdát cseréltek.34
A békeszerződések életbe lépése után a hadikölcsön címleteket is nosztrifikálási eljárás alá vonták. Alapul szolgált erre a magyar állampolgároknál
az 1918. október 31-e előtti tulajdonszerzés, a folytatólagos tulajdon. A külföldi állampolgárok közül csak azon államok polgárainak a címletei voltak
nosztrifikálási eljárás alá vonhatóak, amelyek nem részesedtek Magyarország területéből. A korona értékcsökkenésével párhuzamosan a hadikölcsön-címletek is mindinkább elértéktelenedtek.
A megoldás nyomát az 1928. évi XXXIII.t.c. 14§ 2. pontjában találjuk, ami
meghatalmazást adott a népjóléti és munkaügyi minisztériumnak, hogy a
legalább 5.000 korona névértékű, saját jegyzésű, nosztrifikált hadikölcsönök
tulajdonosainak, amennyiben egyéb jövedelmük nem fedezi a megélhetésüket, évi segélyt nyújtson.35
Nyugdíjak, állampolgársági ügyek
Érdekes kérdés volt a meglévő nyugdíj-szerződések keretében az utódállamokkal kötött megállapodások, melyek a folyósítás kérdését taglalták. A
„Római Nyugdíj-Egyezményt” 1922. április 6-án kötötték, illetve Ausztria további egyezményei Olaszországgal, Jugoszláviával, Lengyelországgal, Romániával és Csehszlovákiával, amit a fenti megállapodás nem szabályozott.
Az utóbbi egyezményeket 1930. november 30-án kötötték, vonatkozott ez a
fenti országok, községek és körzetek nyugdíjasaira. Végül 1929. február 3-án
kötött kétoldalú egyezményt kell megemlíteni az előlegképpen kifizetett
nyugdíjak és ellátások, egyéb illetmények tárgyában.
Érdekes eset volt az erdélyi illetőségű román katonai nyugdíjasok ügye (72
nyugdíjas, 70 özvegy és árva), akik a magyar kormányhoz fordultak nyugdíj
megállapításáért és folyósításáért. A miniszterelnök szakértőket bevonva a trianoni békeszerződés 199. cikkelyére hivatkozva azt a véleményt alakította ki,
hogy Magyarország nem fizethet nyugdíj előleget, viszont ígéretet tett arra,
hogy közben fog járni az ügy megoldása végett a román kormánynál.36
34 BEREND T. Iván-RÁNKI György: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században
2. kiadás. Közgazdasági és Jogi Kiadó. Budapest, 1976. 284-289
35 Közgazdasági enciklopédia. II. kötet, 599.
36 MOL ME – K 28. 1. csomó. 2. tétel. 5425/1923. 30-31. fólió.
80
Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
Daruváry Géza ugyanakkor tájékoztatta a miniszterelnököt arról, hogy
Magyarországot Olaszország Rómába hívta a már végbement tárgyalások
folytatására.37 A magyar fél minisztertanácsi megvitatás után arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem tartják szükségesnek a Rómába történő elutazást, mert az 1922. áprilisi római konvenciónál kedvezőbb határozat nem születhet, illetve tartani lehet attól, hogy az olaszok újabb kérdéseket vetnek fel.38
Tárgyalások folytak Ausztria és Magyarország között az alapítványok,
köztestületek hovatartozásáról, elő konferenciát hívtak életre az 1924. december 1-i római konferenciára, a közös alapítványokkal kapcsolatban Rómában foglalkoztak 1925. október 14-én.39
A magyar minisztertanács osztrák javaslatra tárgyalta és állást foglalt az
ingó és ingatlan vagyon ügyében. Az előbbi tekintetében bizonyos kulcs
szerinti felosztását javasolták az összes állam között, az ingatlanok tekintetében pedig a területi elvet mondták ki, nevezetesen azt, hogy az annak az
államnak a tulajdona, amelyik állam területén helyezkedik el. Ezek az elvek
már megfeleltek a későbbi vagyon, adósság megosztási gyakorlatnak.40
Szintén tisztázatlan volt és jogi úton megválaszolandó Habsburg Vilmos főherceg Rubes Larischenko alezredes útján tett kérése a magyar kormányhoz
magyar állampolgárságának elismerése ügyében. Ez a kérdés érintette a kettős
állampolgárság kérdését, de csak az ország területén maradtakra érvényesítették a magyar állampolgárságot az igazságügy miniszter válasza szerint.41
A régi korona elszámolások
Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása során a valuta szétválasztás és a
békeszerződés számos, nagy részben osztrák és magyar állampolgárok által
benyújtott magánadósság követelés – úgynevezett régi korona kötelezettség –
keletkezett Német Ausztria és lakói között az utódállamoknak átengedett területeken. Jugoszlávia, Csehszlovákia, Olaszország és Románia esetében vitatott
volt, hogy milyen valutában, mely átváltási kulcs segítségével történjék a régi
koronában keletkezett kötelezettség szabályozása, rendezése.
Ezt a kérdést az egyes utódállamokkal külön-külön megkötött régi korona megállapodások42 szabályozták, amelyekben megegyeztek a felek,
vagy egy elszámolási eljárás (Csehszlovákia és Olaszország) keretében vagy
a régi koronaadósságok számára átváltási kulcs megállapításában.
MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 4833/1924. irat
MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 4833/1924. irat 302. fólió
39 MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 7347/1924.
40 MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 350-355. fólió.
41 MOL ME K28 3. csomó 6. tétel, 8067/1925. 32-40. fólió.
42 Altkronen-Übereinkommen mit Jugoslavien, BG. Bl. Nr. 116 v. J. 1924, mit Italien
BG. Bl. Nr. 160. V. J. 1924, mit Rumänien BG. Bl. 431 v. J. 1925, mit Tschechoslowakei BG.
Bl. 92 v. J. 1926.
37
38
81
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
A régi korona döntőbíróságok, amelyeket az Osztrák Köztársaság az
utódállamokkal megkötött, a szövetségi törvénytárban kihirdetett régi koronaegyezményben lefektetett szabályokra támaszkodott és azzal a tárgykörrel
jött létre, hogy a kötelezettség kielégítés során régi koronában keletkezett vitás döntéseket orvosolta.43 Ezek a bíróságok felölelték Ausztria nemzetközi
kötelezettségeit, addig kellett fennállniuk, amíg a régi koronában keletkezett
kötelezettségeket ki nem elégítették, míg az osztrák és külföldi felek jelentős
számú jogvitáját az illetékes bíróság gyümölcsöző módon el nem tudta intézni. Az osztrák-román döntőbíróság tevékenységét még 1932-ben befejezte,
gyakorlatilag azonban a bíróság a további években is működött.
Az Osztrák Köztársaság és Olaszország államközi döntőbíróságának
perrendtartását, az 1922. április 22-én kötött egyezmény alapján fogalmazták meg a magánadósságok kifizetésére és a magánkövetelések érvényesítésére az Osztrák Köztársasághoz és Olaszországhoz tartozók között, ami a
régi Osztrák Császárság átadott területei során keletkezett.
Az államközi döntőbíróságot azon ügyek elintézésére hívták életre, amelyek az 1922. április 6-i egyezményben leírtak szerint bizonyított. A döntőbíróság ítélkezését két szenátus segítségével végezte. Az egyik az osztrák fél
által kijelölt elnök, vagy annak helyettesének vezetése alatt ítélkezett, tagja
volt egy osztrák és egy olasz bíró, a másik szenátus az olasz kormány által
kinevezett elnök, vagy annak helyettese irányításával és szintén egy osztrák
és egy olasz bíróból állt.
Az ilyen beadványok törvénykezési illetékéről és a költségekről a szenátus döntött, miután a tárgyaló felek és állami képviselőknek alkalma volt a
véleménynyilvánításra, mégpedig nem nyilvános döntési tárgyaláson. Ha
helyt adtak a kérelemnek, akkor a döntésben meg kellett adni, az eljárás
mely szakaszában léptek az ügyben vissza. 44
Az osztrák-csehszlovák döntőbíróság az egyik legtöbb munkát végző
szervezet volt. A bécsi szenátusnál 804 esetet vittek 1932-ig bíróság elé, amiből 760 esetben már eljártak. Az elszámolási eljárás működésével havonta
10-15 üggyel gyarapodott a döntőbíróságnak benyújtott kérelmek száma. Az
osztrák-olasz döntőbíróság elnökét 1931. november 25-én nevezte ki az osztrák minisztertanács. Az eddigi keresetek jogi szempontból nagyon bonyolultak voltak, a vitatott érték több millió schillinget tett ki, amit az osztrák állam
semmiképp nem tudott teljesíteni. Mivel a törvénykezési illeték által ez nem
volt megoldható, mert nem fedezte ezt az összeget, úgy a felszámoló hivatal
által működtetett alapból, amit az 1926. március 17-i törvény alapján az új
43 Österreichisches Staatsarchiv – Archiv der Republik- Bundesministerium für Finanzen
(ÖStA – AdR – BMfF) Dept 17-Frieden, Faszikel 81 Jahr(e) 1931-1933. Karton 136 Schiedsgericht. Zl. 17 179/32.
44 ÖStA – AdR – BMfF Dept 17-Frieden, Faszikel 92 Jahr(e) 1919-1927. Karton 148. Zl.
104122/26
82
Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Főszerkesztő: Majoros István.
Szerkesztők: Antal Gábor, Hevő Péter, M. Madarász Anita, ELTE, BTK, Budapest, 2015.
olaszországi jogosultak osztrák adósainak befizetéseiből hoztak létre, és osztottak fel az új olaszországi adósok osztrák hitelezői között. Az osztrák-román
döntőbíróság munkáját 1929 márciusában kezdte el, 1932-ig mintegy 20 ügyet
intézett el, akkor az osztrák bíró szerint még egy ülést kell rendeznie, ahol –
ha az lehetséges –, a még elintézetlen ügyeket kellett volna megoldani. A döntőbíróság a panaszos felek által működtetett, a döntőbíróság független perrendtartásának megfelelően befizetett kauciók segítségével.
Összefoglalóan meg lehet jegyezni, hogy az első kettő a harmincas évek
elején teljes tevékenységet folytatott, munkája gazdag volt, több ülést tartottak, ami előkészítő szakaszokat követelt meg, az ítéletek megfogalmazását
stb. az elnökök napi igénybevételével. Ezeknek a döntőbíróságoknak a békeszerződés szellemében mindaddig fenn kell maradniuk, amíg a régi korona elszámolásokat be nem fejezték, meg nem oldották a nyitott ügyeket,
míg az osztrák és a külföldi felek részére a számos és jelentős jogi nézeteltérés kedvező megoldással le nem zárulhatott, legyenek ezek magánszemélyek, vagy vállalatok.45
A hágai konferencia és a prágai megállapodás eltörölte az első világháborúval kapcsolatos fizetési kötelezettségeket, ám a magyar-osztrák (és más
döntőbíróságok) tevékenysége éppen szinte csak ekkor kezdődött el.
Végül az osztrák-magyar döntőbíróság létrehozására éppen a hágai és a
párizsi határozatok után történt 1930. szeptember 15-én. Ezután a Magyar
Királyság egy fő és két mellékkeresetet, Ausztria pedig egy viszont keresetet nyújtott be, és nagyszámú periratot több ezer nyomdai oldalt cseréltek ki
egymás között. A magyar kereset az osztrák állam által vitatott magyar társtulajdon körül forgott, igényt jelentett az udvari vagyonra, múzeumokra,
udvari könyvtár egyes állományaira, egyéb gyűjteményekre, a külügyi
szolgálat vagyonkomplexumára, a katonai vagyonra. 1938-ra a döntőbírói
tárgyalásokon a semleges elnök segítségével mindkét fél (Ausztria és Magyarország) minden kereseti pontot tekintve egyezmény formájában megállapodott, kivéve az új Ausztriában lévő katonai ingatlan vagyon kérdését.
Ezeket a megállapodásokat részben aláírták és mindkét állam részéről
jóváhagyták, részben pedig 1938-ig csak parafálták, mialatt annak formai
aláírását és ratifikálását Magyarország egy bizonyos időre fenntartotta, és a
még nyitott magyar kereset 1938-ban vagy bírói döntéssel, vagy egyezséggel kívánta megoldani.
A még el nem intézett kereseti pont alapján Magyarország 450 millió aranykorona összeget kért az egykori közös katonai ingatlanok értéke után, ami a
kvótaarányos megosztás alapján illette volna meg Magyarországot.
1938 elején a kereset állása a bizonyítási eljárásnál tartott. Mivel az meglehetősen bonyolult volt, annak tényszerű véghezvitele éveket vett még
45 ÖStA – AdR – BMfF Dept 17-Frieden, Faszikel 81 Jahr(e) 1931-1933. Karton 136 Schiedsgericht. Zl. 17 179/32.
83
Szávai Ferenc: A háború gazdasági hatásai Közép-Európában
igénybe. Egyébként a korábbi magyar miniszterelnök, a korábbi osztrák
kancellárnak 1938 tavasza előtt átnyújtott egy jegyzéket, amivel egy ismételt
egyezségen fáradozott, de ez semmi konkrétumhoz nem vezetett. Ausztria
ezt is, mint a korábbiakat elutasította az egyezség megvalósításához szükséges, pénzügyi, az osztrák államháztartást terhelő áldozat meghozatalát.
1938 áprilisára a kérdésben a döntőbíróság egy újabb ülést tűzött ki, de
az osztrák képviselő március hónap eredményeit figyelembe véve a német
kormányzat útmutatásainak megszületéséig azt lemondta.46
A tárgyalások végül a német és magyar szakértők között folytatódtak, és
zárultak le 1940. május 21-én. Ez érintette az egykori Osztrák-Magyar Monarchia katonai ingó vagyonát, aminek utolsó említése a cseh vagyon és államadósság felosztásának keretében fogalmazódott meg egy pótegyezményben. Az egyéni ügyek és sérelmek folyamatosan napirenden voltak
még a háború alatt is. Az egykori első világháborús adósságok egészen a
második világháborúig terhelték a magyar költségvetést, ugyanis más jellege volt, mint az 1913 előtti adósságállománynak. Előbbit Ausztriának és
Magyarországnak kellett viselnie, az utóbbira kimondták a közös teherviselést, így az utódállamok kötelezettségét is. A gyakorlat azonban az új területek megszerzését megvalósította, de az egykori adósságvállalás a feledés
homályába merült.
46 Horst HASELSTEINER/ Ferenc SZÁVAI (Hrsg.): Dokumente des österreichisch-ungarischen
Schiedsgerichtes in Lausanne (1930-1938). Frankfurt/M., Berlin, Bern, Bruxelles, New York, Oxford, Wien, 2001. 618 S., 35 Tab. Analecta fontium mitteleuropaeorum. Bd. 1 Herausgegeben
von Horst HASELSTEINER. 26-35.
84

Gondolak rá,

Tárgyas és tárgyatlan igepárok=自動詞・他動詞対応表 - OoCities